tudományos tanácsadó
Rövid szakmai életrajz
Fertő Imre diplomáját a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (1989) szerezte. Kutatómunkáját a Konjunktúra-és Piackutató Intézetben (KOPINT-DATORG Rt.) kezdte (1989-1992), majd az 1992-től az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében folytatta. Jelenleg az MTA KTI tudományos tanácsadója és az "Agrárgazdaságtan és Vidékfejlesztés" kutatócsoport vezetője. Kandidátusi fokozatát a Magyar Tudományos Akadémián (1996), Ph.D. fokozatát pedig a University of Newcastle upon Tyne-n (2005) szerezte. 2004-ben habilitált egyetemi tanári címet kapott a Debreceni Egyetemen, majd 2007-ben az MTA doktora lett. Rendszeresen publikál az agrárpolitika, a nemzetközi agrárkereskedelem, a mezőgazdasági ártranszmisszió és a vertikális koordináció az élelmiszergazdaságban tárgykörében. Több nemzetközi kutatási együttműködésben vett részt, az Európai Unió Bizottsága, a Francia Kutatási Minisztérium, és a Világbank támogatásával, valamint számos kétoldalú kutatásban működött közre TÉT-Brit, TÉT-Szlovén, MTA-INRA, MTA-DFG, MTA-SAZU. 2002-től az MTA Közgazdasági Bizottságának és az MTA Agrármarketing Albizottságának tagja. Tanított a Debreceni Egyetemen, a Veszprémi Egyetemen, a Szent István Egyetemen, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen Rajk László Szakkollégiumában. 1996-tól folyamatosan agrárpolitikát tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol 2009-től egyetemi tanár. 2002-2005 között az Agricultural Economics című folyóirat szerkesztőbizottsága mellett működő tanácsadó testület tagja volt. 2008-tól tagjaa Management és az International Journal of Sustainable Economy című nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottságának. 2007-től külső tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemi Habilitációs Bizottság és Doktori Tanácsának. 2008-2009 között tagja az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának. 2009-től az OTKA Közgazdasági és Jövőkutatási Zsűri elnöke.

