Otto von Bismarck (1815-1898)

Otto von Bismarck, Lauenburg hercege a XIX. század egyik legkiemelkedőbb államférfija, 1862 és 1890 között Poroszország miniszterelnöke volt, és ebben a minőségében ő egyesítette Németországot. 1867-től az Észak-Német Szövetség, majd 1871-től a Német Birodalom első kancellárja. Határozottságáért vaskancellárnak nevezték.

Mint német mélyen konzervatív, monarchista és arisztokratikus nagybirtokosnak (junkernek), legfontosabb politikai célja az volt, hogy Poroszországot a Német Konföderáció legerősebb hatalmává tegye. Diplomáciai tehetségét is ennek szolgálatába állította, megnyerte a Dánia és Ausztria ellen indított háborút, az 1870-es francia-porosz háborúban pedig megtörte Franciaország kontinentális vezető szerepét. 1870 és 1890 között békés eszközökkel fenntartotta az új európai egyensúlyt.

Belpolitikájában kevésbé volt sikeres. A kultúrharcban néhány fontos kulturális jogosítványt elragadott ugyan az egyházak kezéből, de célját nem érte el. A szocialistaellenes törvényekkel pedig nem sikerült legyűrnie a munkásmozgalmat, ellenben ráragadt a haladásellenes vezető bélyege. Ezt a szégyenfoltot próbálta - részben sikerrel - lemosni nagyvonalú társadalmi és jóléti törvénykezésével. A Bismarck kezdeményezésére 1881-ben a parlamentnek írt levelében Vilmos császár kijelentette, hogy a koruk vagy egészségi állapotuk miatt munkaképteleneknek joguk van az állami gondoskodásra. 1889-ben pedig Németország a világon elsőként bevezette a Bismarck által kidolgozott társadalombiztosítási nyugdíjrendszert.

Vilmos császár és utódja III. Frigyes 1888-ban meghalt. Az utánuk trónra kerülő II. Vilmos 1890-ben minden politikai hatalmáról lemondatta Bismarckot, aki visszavonulva halt meg 1898-ban.

(A Wikipedia.com alapján)