MTA KTI Blog

Megtartotta nyitó konferenciáját a Soros György által alapított és támogatott Institute for New Economic Thinking. A  King's College-ben (Cambridge, UK) rendezett konferencia programja és az előadások egy része itt érhető el. A számos érdekes írás közül  ki-ki érdeklődésének megfelelően szemezgethet, én természetesen először azt a kettőt töltöttem le, amely az 1930-as évek válságelméleti vitáinak két meghatározó alakját: Keynest (R. Skidelsky) és Hayeket (B.Caldwell) elemezte a mai tanulságok fényében.

Az elmúlt hónapokban sokan megkérdőjelezték, hogy vajon az euróövezet életképes-e jelenlegi struktúrájában. Az euróövezet valójában egy sajátos monetáris unió: a közös pénzt és monetáris politikát egy szabályrendszer és egy viszonylag szerény közös európai büdzsé egészíti ki, de sem politikai, sem pedig (számottevő) fiskális unió nem támasztja alá; emellett a munkaerő mobilitása is jóval szerényebb az euróövezeten belül, mint például az Amerikai Egyesült Államokban. A Görögországból induló és az egész euróövezetet megrázó válság alapján sok kommentátor azt a következtetést vonta le, hogy fiskális unió nélkül nem lehet életképes a valutaunió.  Elismerve, hogy egy fiskális unió elősegítené az euróövezet jobb működését, vajon az elmúlt hónapok válsága valóban bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy fiskális unió nélkül az euró fennmaradása kétséges?
 Tovább
HOZZÁSZÓLOK!

Mi a gond a közgazdaságtannal?
Robert Solow véleménye, amelyet az amerikai képviselőház egy bizottsága számára fogalmazott meg, tömör és tanulságos, érdemes elovasni.
 Tovább
HOZZÁSZÓLOK!

Az ideális pénz és bankrendszer a közgazdaságtan perpetuum mobile-je. Sokan gondolják úgy, hogy a világ szinte minden baja megoldódna egy alkalmas reformmal, és tudják is, hogy milyen legyen a reform. A nagyszabású reformereket többnyire az jellemzi, hogy valamit nagyon nem értenek abból, ahogyan a pénz és a bankok funkcionálnak. Mindazonáltal Joób Márk cikke:
lásd http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2010/05/28/a_penzteremtes_forradalma/?rnd=543Index
először meglepett.
Nem értettem, hogy miért forradalmi monetáris politikai újítás az államkötvény vásárlás, de aztán arra gondoltam, hogy biztosan csak a korkülönbség teszi (lásd: „újszülötteknek minden vicc új”).
 Tovább... 
HOZZÁSZÓLOK! 

Michael Woodford írása arról tanúskodik, hogy a közgazdaságtan magukra adó művelői tanulnak a globális gazdasági-pénzügyi válságból. A szerző azt mutatja be, hogyan lehetne a makroökonómiai alapismeretek oktatásába bevonni az eddig súrlódásmentesnek feltételezett (és ezért mellőzött) pénzügyi közvetítőrendszert, illetve „pénzügyi kondíciókat”.
Az olyan modelleket, amelyekben „a” kamat szerepel, olyanokkal cserélné fel, amelyekben van betéti és hitelkamat, így létezik kamatrés is, amely a pénzügyi kondíciókat hivatott kifejezni. A kamatrés tágulása egyszerre csökkenti a monetáris politika hatékonyságát és okoz károkat a reálgazdaságnak, amiből az a normatív következtetés adódik, hogy a jegybanknak nemcsak az alapkamat meghatározása lehet a dolga; szükség esetén a kamatrés szűkítésére is törekednie kell.
 Tovább...
HOZZÁSZÓLOK! 

Rossz idők járnak mostanában nemcsak Európa országaira, hanem az azokat összekapcsoló legfőbb intézményre, az Európai Unióra is. A napjainkban tetőző, és remélhetőleg néhány hét múlva lecsendesedő görög válság, amely az euró-zónát s a közös valutát is fenyegeti, egy különösen látványos és veszélyes megjelenése az unió megoldatlan problémáinak.   
Az EU komoly vezetési vákuumtól szenved. A lisszaboni szerződés késői elfogadása után vontatottan állt fel az új Bizottság; kevéssé észrevehető a szerződés nyomán beiktatott új funkcionáriusok tevékenysége (egyikőjük Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke, másikuk Catherine Ashton, a különleges jogköröket szerzett külpolitikai főmegbízott); továbbra sem tisztázott a soros elnökséget adó ország vezetőjének (ez ebben a félévben a spanyol José Luis Zapatero) hatásköre; s ismételten bebizonyosodott, igazán komoly krízishelyzetekben, mint a mostani görög válság, mindenféle pontosan kicentizett feladatmegosztástól függetlenül a nagy tagállamok véleménye dönt. S a nagy tagállamok vezetői is képesek amatőr módon, illetve rövid távú érdekeiktől vezérelve lassan és ellentmondásosan irányítani. Szomorú példát mutatott erre 2010 tavaszán, a görög gazdaság megsegítésének kapcsán Angela Merkel vezetésével a német kormány. Nem csoda, hogy amikor az EU saját ügyeiben nem tud időben dűlőre jutni, fontos nemzetközi fórumokon (mint a koppenhágai klímacsúcson) is rendre súlytalanul szerepel. 
A vezetési vákuum azért is aggasztó, mert a pénzügyi és gazdasági válság nyomán az EU fontos szerkezeti elemei rendültek meg. Recseg-ropog az unió fiskális egyensúlyát biztosítani hivatott Stabilitási és Növekedési Egyezmény: ma már az a ritkaság, ha egy tagország ellen éppen nem folyik túlzott deficit-eljárás (a 27 tagországból most csak 7 ilyen „jófiú” van). Ezen belül a 16 tagállamot számláló euro-övezet is veszélybe került: paradox módon, míg egy évvel ezelőtt, a válság idején a közös valuta éppen hogy nagy biztonságot jelentett az övezetben résztvevő minden gazdaság számára, a nagyobb vihar elmúltával, de még a válságtól felfokozott pénzpiaci környezetben, az övezet néhány sérülékeny gazdasága, amely finanszírozási és versenyképességi problémákkal küzd, képes megingatni a közös valuta alapjait képező intézményrendszert.
 Tovább...
HOZZÁSZÓLOK!

Görögországnak a következő egy hónapon belül 11 milliárdra euróra van szüksége, egy éven belül pedig összesen 45-re, hogy törleszthesse adósságát, és fizetni tudja a kamatterheit. Három éven belül összesen mintegy 100-120 milliárd eurót kell kifizetnie hitelezőinek. Ez a pénz nemcsak soknak tűnik, az is – Magyarország éves GDP-jének több mint 100 százaléka. 
Görögország lényegében csődbe ment. Nem csak likviditási problémái vannak – azaz nem az a baja, hogy hirtelen nagyon sok pénz kéne neki, amit egy-két éven belül visszaadhatna, mert a fedezet megvan rá. A görög állam inszolvens, azaz e pillanatban nem tudja fizetni államadósságának – a GDP 4 százalékára rúgó – kamatterheit.
E terhek a válság és az összeomlás nélkül is, pusztán a romló piaci megítélés miatt egy-két éven belül megduplázódhatnak. A görög adósság elérte a GDP 115 százalékát; a folyó költségvetési hiány a GDP 13-14 százalékára rúg. A pontos adatokat nem ismerjük, mivel a görög statisztikai hivatal évek óta rendszeresen meghamisította őket. Ráadásul Görögország olyan eladósodási pályán halad, amelyen az adósság néhány éven belül még egy lendületes hiánycsökkentés mellett is eléri a GDP 140 százalékát. Vagyis az ország nemhogy most nem tud kimenni a piacra, hogy onnan finanszírozza hiteleit, de a helyzete csak súlyosbodik. A növekedés alacsony és lassul, a magas hiányok pedig csak duzzasztják az adósságot.
 Tovább...
HOZZÁSZÓLOK!

 Vincze János
2010. május 18.

Békés Gábor írásából úgy tűnik, mintha a görög default (nemfizetés, adósságátütemezés stb.) nem lenne megfontolásra érdemes alternatíva. Ezt sejteti legalábbis az a megjegyzése, hogy a „görög-spanyol-portugál bedőlés együttes hatása hihetetlen összeg, 600 milliárd euró lenne.” A cikk mintha a mentőcsomag egyetlen alternatívájaként a monetáris megoldást (az euró övezet „újjászervezése”) tekintené, illetve – ennek számomra némiképpen ellentmondóan – felveti az évek múlva történő adósságelengedés lehetőségét is.  Az alábbiakban amellett szeretnék érvelni, hogy a default megoldás nemcsak Görögország, hanem más országok esetében is lehet ésszerű döntés eredménye, nem csupán kényszer. Ez a gondolat nyilván nem új, úgy tűnik számomra, hogy Charles Wyplosz is lehetségesnek tartja (lásd The Greek package: Eurozone rescue or seeds of an unravelled monetary union? | vox - Research-based policy analysis and commentary from leading economists, az utolsó bekezdés).
Tekintsük először a jelenlegi mentőcsomagos megoldás hatásait. Amennyiben ez sikeres, akkor a befektetők aggregáltan nem veszítenek a görög állampapírpiacon, hiszen Görögország teljesíti összes fizetési kötelezettségét (tőke plusz kamatok). Ebben az esetben is lesznek nyertesek és vesztesek, mivel az árfolyamok jócskán ingadoztak, és még fognak is ingadozni, vagyis a dörzsöltek (intelligensek? szerencsések?) jelentős hozamokat fognak elkönyvelni, míg mások veszteségeket. A „válsághelyzet” viszont nem fogja óvatosságra inteni a piacokat, és az ilyen típusú befektetések továbbra is vonzani fogják az ifjú, vagy öreg, pénzügyi titánokat, akik nagy hozamra vágynak, és jó a kockázatviselő képességük.
Mi a csomag hatása Görögországra? A görögök dühösek és megalázottaknak érzik magukat, sokan közülük szenvedni fognak, és akkor sem lesznek hálásak, ha ajándékképpen néhány év múlva elengedik az adósság egy részét. Annál is inkább, mert ehhez az kell majd, hogy még rosszabb állapotban legyenek, mint ma. Költekezésükön talán változtatni fognak fogcsikorgatva és ideiglenesen, habár ez sem biztos, de semmi sem indokolja, hogy hosszú távon bölcsebbek és megfontoltabbak legyenek, mint eddig voltak. Ugyanakkor a hitelező országok polgárai is dühösek lesznek a görögökre, akiket koldusnak vagy csalónak fognak tartani. Görögország és Észak-Nyugat Európa kapcsolata nagyon régi, ahol már nem érdemes azt firtatni, hogy ki kit, vagy mit, rontott el. Akárhogyan is van, mind az Európai Unió politikai egysége, mind pedig a közös pénz megszenvedheti ezt a helyzetet. (Lásd erről is a Wyplosz írást, és lényegében ez Békés Gábor egyik mondanivalója is.) Ez összességében nem valami vidám kép, de azt mondhatja valaki, hogy még mindig jobb, mint a default.
A default konkrét megvalósítása persze sokféle lehet. Optimálisan csak vagyontranszfer történik, és nincs holtteher veszteség. Görögország nyer, és a kötvénytulajdonosok ugyanannyit veszítenek. Ha van default prémium a kamatokban – és Görögországnál van - akkor normális, hogy kell lennie néha default-nak is, különben miért fizetnének többet a „normálisnál” a hitelezőknek. Arra való a diverzifikáció, hogy a hitelezők számára ez ne legyen probléma. Ez persze csak a neoklasszikus tőkepiaci elmélet, a gyakorlatban ilyenkor az egyébként neoklasszikus közgazdász is morális kockázatért, sőt néha egyenesen korlátozott racionalitásért kiált.
Tehát az egyik ellenérv, hogy lesznek holtteher veszteségek, nemcsak a hitelezők veszítenek, hanem a görögök is.  Rövidtávon a kiadások nem haladhatják meg az adóbevételeket, és a görög állam visszatérése a hitelpiacokra időt vesz majd igénybe, valamint fájdalmasan bizonyítaniuk kell majd, hogy a költségvetés valóban változtatott a „szokásain”. Mindezeket részletesen ecseteli Krugman (Default, Devaluation, Or What? - Paul Krugman Blog - NYTimes.com) a default opció elleni írásában. Vagyis a görögök (legalábbis sok görög) nem ússza meg szenvedés nélkül így sem. Krugman szerint a dolog csak akkor működhetne, ha az adósságelengedés után újra, gyorsan juthatnának hitelekhez, ami szerinte nem valószínű. 
A cél azonban az, hogy a görög költségvetési magatartás hosszú távon változzon meg. Ha elfogadjuk, hogy a mentőcsomag és a default is rövid távon megszorításokat és fájdalmat jelent, akkor az a kérdés, hogy melyikük tesz inkább hajlamossá a hosszú távú változtatásra. Nem tudom milyen diszciplina segíthetne abban, hogy ezt eldöntsük, ezért maradok a sejtéseknél. Azt gyanítom, hogy a default katartikusabb élmény, több esélyük van a viselkedési korrekcióra, ha a görögöknek maguknak kell kidolgozniuk a megoldást, mintha rájuk kényszerítik azt. Nem elhanyagolható az sem, hogy a tőkepiacok is kapnának némi leckét, hiszen hitelt nyújtani nem kötelező, és prémiumot „igényelni” pláne nem. Ami a politikai következményeket illeti az „északiak” nem lehetnek mérgesek a görögökre. A görögök persze valószínűleg ugyanúgy dühösek lesznek, ám nekik nagy szükségük van az Unióra.
Van a default ellen egy még erősebb érv is: a nem-segítés megint rendszerválsághoz vezet, mint azt az elmúlt évek tapasztalatai is bizonyítják. Sokan örök tanulságul jegyzik az égre a Lehmann Brothers bukását, és a piacok azt követő kiszáradását csak könnyes szemmel tudják emlegetni. Mi történne egy görög default-ot követően? Hibátlanul megjósolni legfeljebb a hajdani delphoi jósda tudná. (Szerencsére nem ismerték a valószínűség fogalmát, és nem tudták azt mondani, hogy adok 70 % esélyt, hogy ….Ezért kénytelenek voltak adni a reputációjukra.) Maradjunk tehát a lehetőségeknél. Lehet, hogy a görög default különösebb probléma nélkül keresztülmenne a tőkepiacokon, legfeljebb annyi kár okozva a világnak, mint egy leírhatatlan nevű izlandi vulkán. Ezzel a tőkepiacok bizonyítanák, hogy képesek adaptív, önszerveződő, decentralizált intézményként működni.
A másik lehetőség az, hogy jönne az újabb kiszáradás, és a piaci világvége. Ennek is lenne egy jótékony következménye. Ugyanis kiderülne, hogy azoknak volt igazuk, akik szerint a regulálatlan pénz és tőkepiac az emberiségnek a globális éghajlatváltozással azonos nagyságrendű kockázata. Rajta, indítsuk be a tobinadóztatást, korlátozzuk a tranzakciókat, tőkemozgásokat stb., de most már tényleg komolyan. Felejtsük el a hatékony tőkepiacok mítoszát, amiben, őszintén szólva, én is hittem.
A default javaslatát sok elemző, pénzpiaci szakértő és politikus automatikusan felelőtlen ötletnek tartja. Nekik azt javaslom, hogy tegyék fel maguknak azt a kérdést, hogy ki iránti felelősséggel is vannak tele. Vagyok olyan ódivatú közgazdász, hogy azt higgyem, az emberek általában önmagukkal szemben éreznek felelősséget.

A magyar közoktatás iskolafenntartási és -finanszírozási rendszere mély szerkezeti válságban van. Ez a válság egyszerre érinti az oktatás költséghatékonyságát, az oktatás általános színvonalát, valamint a megfelelő minőségű oktatási szolgáltatásokhoz való hozzájutás  egyenlő esélyeit. Az itt következő írás ebből a bonyolult szövevényből egyetlen problémát emel ki. Azt, hogy a magyar közoktatás iskolafenntartási intézményrendszere nincs összhangban a magyar közoktatás egyik legalapvetőbb sajátosságával: a szabad iskolaválasztással.  Fő állításom az, hogy ez a meg nem felelés a közoktatás rendszerének súlyos torzulásaihoz vezet.
 Tovább...
HOZZÁSZÓLOK!

Nehéz volna tagadni azt a közhellyé nemesedett közgazdasági összefüggést, hogy a magasabb innováció segíti a gazdasági növekedést. Hasonlóan nehéz nem észrevenni, hogy mennyi gazdaságpolitikai intézkedés épül erre a meglátásra, az innováció közvetlen támogatásától a klaszterek segítésén át az EU által finanszírozott kutatásokig. De mi befolyásolja a vállalatok innovációs döntéseit, és milyen hatással van ez az eredményességükre? És lehet-e a K+F támogatásával Szilícium-völgyet létrehozni a hazai dombok között?
 Tovább...
HOZZÁSZÓLOK!

Az állami nyugdíjpolitika figyelmét sokáig a dolgozók és (állami) nyugdíjasok jövedelme közti arányra, a helyettesítési arányra fordította. Egy ilyen összehasonlítás valójában csak akkor átlátható, ha a nyugdíjak arányosak a (nettó) keresetekkel, mint például Németországban és Svédországban, vagy a mai Magyarországon is. De a mutató nem sokat árul el akkor, ha a nyugdíj/kereset hányados csökken a kereset növekedésével, mint ahogyan az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában és korábban Magyarországon. Ha a nyugdíjat elhalasztott keresetnek fogjuk fel, akkor egy ilyen, nálunk degresszívnek nevezett rendszer jövedelem-újraelosztást valósít meg egy nemzedéken belül a nagyobb keresetűektől a kisebb keresetűek javára, legalább is akkor, ha a nyugdíjazási kortól számított hátralévő élettartam csak gyengén nő a keresetekkel.
Valójában a kötelező magánnyugdíj-rendszer 1998-as bevezetése is többek között azt a célt szolgálta, hogy a nettó keresettel fokozatos arányossá váló tb-nyugdíjjal együtt visszaszorítsa a nemzedéken belüli újraelosztást a nyugdíjrendszerben. A keresetarányos nyugdíjrendszerben ugyanis, aki kevés keresetet vall be (akár igazat, akár hamisat) fiatalkorában, az csak nagyon szerény nyugdíjra számíthat öregkorában.
 Tovább...
HOZZÁSZÓLOK!

 Banyár József
2010. április 13. 17:32

Simonovits András nem volt jelen - az egyébként a Közgazdasági Intézetnek is otthont adó épületben sajtótájékoztatón - így csak a sajtóból értesült arról, hogy ott az ún. "felosztó-kirovó" rendszerű társadalombiztosítást pilótajátéknak neveztem. Sajnálatosan a sajtó csak ezt a "bombasztikus" megállapításomat idézte, pedig nem ez volt a fő állításom, ezt mondhatni csak megjegyeztem. A fő állításom Gál Róbert Iván tanulmányának - a sajtóban szintén nem idézett - ahhoz a vonulatához kapcsolódott, miszerint ő - Samuelson, illetve svéd nyugdíjszakértők nyomán - a felosztó-kirovó rendszer belső megtérülési rátáját próbálta meg kiszámítani. Az állításom pedig úgy hangzott, hogy ez egy felesleges erőfeszítés, mert a felosztó-kirovó rendszernek, mint minden pilótajátéknak a belső megtérülési rátája 0, hiszen ami bejön, az ugyanakkor kimegy, tehát a pénzáramot rövid és hosszú távon is egyaránt egy 0%-os belső megtérülési rátával lehet egyensúlyba hozni. Simonovits András azon az alapon tagadja, hogy pilótajáték lenne a TB, hogy az hosszú távon fenntartható, s hogy az embereknek önkéntesen is érdemes ebbe belelépnie. Ezek közül csak az első érv az igazi, hiszen egyrészt a felosztó-kirovó rendszerbe nem önkéntesen léptek be az emberek, mássrészt a pilótajátékokba meg önkéntesen szoktak belelépni, bármennyire is látszik, hogy az fenntarthatatlan. Az első érvben természetesen igaza van, nem is állítottam mást, a TB ebből a szempontból tényleg egy speciális pilótajáték. Úgy gondolom azonban, hogy ideje elfelejteni azt - mert mélységesen megtévesztő, s a feltőkésített rendszerekkel való téves analógián alapul -, hogy ennek a rendszernek a belső megtérülési rátáját keressük. Ez Samuelsonnak egy szerencsétlen gondolata volt, amit felosztó-kirovó rendszer mellett elkötelezett nyugdíjközgazdászok felkaptak, s amikor ráadásul Samuelson még Nobel díjat is kapott, akkor már mint megdönthetetlen, és kőbe vésett igazságot idéztek, pedig magának a Nobel-díjnak Samuelsonnak ehhez a "teljesítményéhez" semmi köze.

 Simonovits András
2010. április 13. 18:28

Nem akarom, hogy enyém legyen az utolsó szó. De nehéz elviselni, hogy a tb-nyugdíjrendszert pilótajátéknak nevezzék, csak azért, mert az öngondoskodás helyett a gyermekek fizetik a szülők nyugdíját. Ilyen alapon az államadósság is pilótajáték, s akkor nem a GDP 60, hanem 0%-ban kellene korlátozni értékét. Az igaz, hogy egy öregedő társadalomban óvatosan kell terhelni a jövő nemzedékeket, de nem szabad megfeledkezni a termelékenység folyamatos növekedésről sem, amely részben vagy egészben ellensúlyozhatja a népességcsökkenést. S ha ráébredünk arra, hogy mekkora kárt okozott a magyar nyugdíjrendszer 1998-ban megkezdett szerény privatizálása az államadósság látszólagos növelése miatt, akkor óvatosabban sürgessük a tb-nyugdíjrendszer halálát.

 Banyár József
2010. április 13. 18:44

Igen, egyetértek, hogy ilyen értelemben az államadósság is pilótajáték, s azzal is egyetértek, hogy a helyes követelmény az, hogy az államadósság legyen 0 (beleértve az implicit államadósságot is!), amit már Mészáros Józseffel közös 2003-as könyvünkben (Egy lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszer) is kifejtettem.

A nyugdíjrendszer privatizálása csak azért tűnik hibának, mert nem követte a költségvetési hiány (az általában vett, nem a nyugdíjrendszer miatti) radikális lefaragása, amit feltételezett ez a lépés. Ez önmagában is hiba volt, de kétségtelen, hogy ezen a nyugdíjrendszer privatizációja még egy kicsit rontott is. A helyes a privatizáció + hiány azonnali lefaragása lett volna + további privatizáció.

Surányi György Téves diagnózis, téves terápia címmel megjelent írása nemcsak a szakmán belül, hanem azon kívül is nagy érdeklődést keltett. Az érdeklődés érthető, hiszen a korábbi jegybankelnök „a jegybankot” tette felelőssé a hazai gazdaság 2008 őszén megtapasztalt sebezhetőségéért, a nemzetközi válság következményeinek félreértéséért és félrekezeléséért. A vitairattal szemben többen, több oldalról fejtették ki ellenvetéseiket (lásd Karvalits Ferenc, Felcsuti Péter, Pete Péter és Róna Péter reakcióját.). Észrevételeimben nem foglalkozom az írás szélesebb (nem szakmai) kontextusával és a vita további hullámaival (lásd Bánfi Tamás, Vizvári Béla, Kun János cikkét). Mondandómat néhány olyan kérdésre korlátozom, amely az eszmecserében az indokoltnál csekélyebb figyelemben részesült, vagy amelyről az írást vitató kollégákétól eltér a véleményem. 
 Tovább...
 A cikk rövidített változata a portfolio.hu-n olvasható.
HOZZÁSZÓLOK!